2010. szeptember 8., szerda

Életben, köszönöm remekül :)

Hellllóóóó Euróóóóóópa :o), 

I´m still alive . . . úgyhogy leadom a legfrissebb eseményekről szóló beszámolómat :o). Igazából már nem is tudom, hogy mit irtam (lusta voltam visszaolvasni, szoval megeshez, hogy ismétlek dolgokat). 


A táborozó lányok után pom-pom lányok érkeztek 4 turnusban, kisebb-nagyobb csapatokban. Háát nem olyanok ezek a cheerleaders-ek amilyennek azt elképzelnénk, csipszet zabálnak, kólát isznak a sok-sok édességről meg már nem is beszélve. Mindenesetre élményben lehetett részünk, ugyanis a produkcióik káprázatosak. Reggeltől estig edzettek és nem egyszer elcsíptem amint háromszöget alkotva egymás vállán állva legalább 3-4 sorban szaltókat dobálnak . . . akárcsak a filmekben. 


A pompomlányok után érkezett egy negyven fős baptista szervezet, ahol csak fekete emberkék voltak. Csak miután elmentek tudtam meg, hogy ők csinálják a gospel miséket :D, amire majd mindenképp el akarok menni New York-ban, nagy élmény lesz :D. 


Aztán jött a nagy kínai csapat . . . atttya ég 750 kínai szállta meg a tábort . . . durvesz volt :D. Azon poénkodtunk, hogy most visszasirhatjuk 56-ot, amikor az oroszok hóditottak :D. Szó szerint bevettek minket :D, uralták az egész tábort. Forikázgattak a golfkocsikkal, minden az övék volt. Az előitéletek ellenére végülis kellemes csalódásban volt részünk. Elképesztően kedves emberkék, akik nem birom felfogni, hogy képesek kilátni azon a résen, ami az arcukon van :D. Feldobtunk a poént, hogy hogyan nézhetnek ki álmosan, másnaposan :D . . . attyaég :). Valahányszor osztottuk nekik a kajeszt, jó érzés volt, hogy észrevettem a hibákat . . . nahát ezt hibásan mondta, . . . hmmm ezt nem igy kell mondani :), a fejlődés jelei :D. Volt köztük egy fekete férfi . . . ő volt az egyetlen, akinek rendes szeme volt :D. Szoval már az elején feltünt, hogy valami miatt különleges . . . mindig stílusosan öltözködött stb. Hihetetlen kedves volt, mindig poénkodott velünk . . . volt hogy odaült hozzánk és akkor elmesélte, hogy apai ágról ő csehszlovák. Az utolsó napokban tudtuk meg, hogy J. Lopez platinalemezes szövegírója volt . . . vááááááááááááááv . . . szóval váááááuuuu . . . úgyhogy azért megesik, hogy bekuttyan ide egy-egy hiresség :D. Minden este zacskós levest ettek, mármint a vacsi után olyan 11 óra tájékán. Az ebédlőt elárasztotta a viffon levesre emlékeztető illat, akár egy kínai piacon :D. Egyik este rohadt éhesek voltunk és nagyon megkíívántam a levesüket :D . . . nem vesztegettem az időm, odapróbálkoztam, hogy esetleg kaphatnák e egyet. Mindjárt le lettem rántva a padra, hogy honnan vagyok meg ilyenek :D, ahogy mosolyogtak rám, a szemük a negyedére zsugorodott :DDDD, kis aranyosak :D. Szivesen megkínáltak, mindjárt felsorolták a választékot . . . majd hozzátették, hogy élvezzem a kínai konyha levesét :D, gondoltam magamban, tudom én milyen az, nem is azért kérek, szimplán csak éhes vagyok :D, persze ezt nekik nem mondtam. j
Az utolsó estéjükön különösen mozgulódtak . . . hajnali 1 óra, mi még a dinnig hall-ba . . . jöttek, kopogtattak az ajtón, egyiknek tej kellett, másiknak pakróc . . . végünk volt tőlük, hogy nem bírnak aludni :D. Olyan fél 3 tájékán mentünk nyugovóra térni, amikor is láttuk, hogy az egyik épületben mozdulatlanul ott oktojálódtak :DDD, mire az egyik srác bevágta: Biztos alvajáró szakkör :D, azt hittem ott csurgatom össze magam a nevetéstől :DDDD. 


Amit még fontosnak érzek tudatni, az az, hogy imádom a post camp-et . . . minden nap programot csináltak nekünk, szinte minden másnap moziba vittek, minden első nap meg valamilyen mall-ba vagy bevásárlóközpontba :D, öröm élni, gondolom :D. 


Viszont a kínaiakkal egyetemben eltünt az élet a táborból . . . elment szinte már mindenki, a magyarok is, ezzel megkaptam az Utolsó mohikán című kitüntetést :D. Egyedül vagyok a faházban, ami azért nem kicsit volt szarcsi az első éjszaka, viszont mostanra már egész megszoktam. Szóval már csak én vagyok itt, meg persze mit ad Isten, az oroszok - hurrá :(. Bár szerencsére jött pár emberke a szomszédos táborból, akik szinesebbé tették a napjaimat. Volt itt egy török pár . . . hihetetlen aranyos emberkék. Tök furi volt hallgatni, ahogy a lány mesélte, hogy igen, amikor még a két nemzet együtt élt stb. stb. Van pár szó, amit a törökök ugyanúgy ejtenek ki mint mi magyarok és ugyanazt is jelenti, hát nem szép?! Pl. alma, csizma, szakáll, sapka :D furi volt török emberektől tökéletes magyar kiejtéssel ezeket a szavakat hallani. Sőt van egy mondat ami teljes egészében megegyezik a magyarral, mint kiejtésben, mint jelentésben : A zsebemben sok alma van :DDDD. Volt itt egy lengyel páros is, ők is aranyos emberkék, viszont holnap korán reggel útra kellnek . . . hiába, az oroszok a végzetem :(. Még jó, hogy itt van Harry, meg Kyle . . . velük lehet spanoskodni :D. 


Elméletileg úgy volt, hogy kedd, szerda, csütörtök szabadnapos leszek, de hétfőn odajött hozzám Dee, és azt mondta, hogy jó lenne, ha be tudnák jönni szerdán is, ma meg közölte, hogy jó lenne a csütörtöki munkám is. Tehát a 3 szabadnapból 1 lett, végülis még örülök is neki, ugyanis kemény 90 dodóval nyomja meg a két nap munka a pénztárcám :D. 


Hétvégén esküvőnk lesz . . . várom már! Három napos, már pénteken érkeznek a vendégek, tehát ma is holnap is, a hotel szobákat kellett puccba vágni. A munka laza volt, fél 6 helyett fél négykor végeztünk, teszem hozzá egész nap telle-belle, elviselhető mennyiségű munkamennyiséggel :). 


Amit még úgy szivesen eldicsekednék, az az, hogy valamelyik nap maga a fő-fő-fő jött oda hozzám, hogy special suprise - ja van a számomra . . . juhuhúúúú meglepi, csillantak fel a szemeim. Azt mondta, Dee beszámolt neki, hogy mennyire hardworking vagyok, ezért kapok egy különleges pulcsit :DDD. Ilyen mikina szerűség, a górék közül van pár embernek ilyen, mindjárt mosolyra húzódott a szám :). Díjaztam Dee észrevételét, a pulcsit meg mégjobban :D, úgyhogy anyukám büszke lehetsz leányodra, szemet szúrt nekik a dolgos mivoltom :DDD, végülis nem akármilyen családból származom én, nemde?! :D


Nagyjából most ennyi, biggyesztek ide pár képet a különböző összezörrenésekről (buli), meg ami még úgy elmaradt :D. 


Egy hét múlva ilyenkor már Ketrinyemnél leszek, röpke 13 órácskára, sebaj megéri, csak már lehessünk együtt. Alig várom . . . ggggrrrrhaaaahaaaaa :D. 2 hét és Miami :D . . . jut eszembe, beinvesztáltam egy Victoria´s Secret fürdőruciba, ami 80 dodóba került . . . viszont a nyár végi leárazás miatt hozzájutottam féláron, juhhuhhúúúúúúú . . . imádom, beleszerelmesedtem az első pillanatban, teljesen 80-as évek . . . majd a Miamis képeken meglátjátok. 


Sok piszi-puszit odahazára Evrópába minden egyes szerettemnek, egyet se féljetek 21 nap és újra otthon . . . otthon, édes otthon . . . :). Macikám még most menj el horgászni, mert egy darabig nem lesz rá esélyed :D. Már nagyon hiányoztok, de most jön még csak a nyaram java, a vécéglancolás csodálatos eredménye, Miami napfényes tengerparja, a híres New York, Obama hona Washington és a híres neves   Harvard egyetem frenetikus parkja Bostonban, ugye Ketrinkém?! :D


Jöjjön pár kép aztán elteszem magam holnapra, vagyis mára, itteni idő szerint hajnali fél 2 és holnap munka, see you realy soon :D


 
















































































 






Véget ért a móka mára zárul Móka Miki tára, good night! :o)

3 megjegyzés:

  1. Imádlak Claudi és imádom a blogodat, ahol részletesen megtudtam, olvastam rólatok a nagy Ámerikában, hogy éltek, mit csináltok, mit esztek,hogyan örültök és izgultok, ha valami nem sikerül. Köszönettel tartozom neked a sok infóért, ahol olvashattam rólad, Rékáról és a csapatról. Sokat kuncogtam, nevettem és néha többször is elolvastam a szófordulataidat, a huncut megjegyzéseidet. Gratulálok, szép blogot, emléket hagytál magad után az ott töltött három és fél hónapodról. Büszke lehet rád a családod,s egyben én is (most már ismerősként), mert Te egy csodás csaj vagy :)
    Puszillak, vigyázz magadra, Robi.

    VálaszTörlés
  2. Kitartás!
    :)
    Örülök, hogy jól érzed magad!

    Dávid

    VálaszTörlés
  3. Csatlakozom az elöttem szólóhoz. Teljes mértékben egyetértek vele. Én is gratulálok, fantasztikusan irsz és köszönöm, hogy irtál, mert igy ha a Kinga néha el is tünt akkor is tudtam, hogy jól vagyttok.
    JO NYARALAST es VIGYAZZ MAGADRA puszi Etelka

    VálaszTörlés