2010. augusztus 19., csütörtök

Pool party

Megment a nagy medence buli, ahol igazából sem DJ, sem filmvetítés nem volt, a hangulat azonban remek volt. A tavalyiak azt mondták, hogy a múlt évben a medencéből lehetett a filmet nézni, most azonban ilyen nem volt . . . valószinuleg az időjárás is közrejátszott, ugyanis nem volt annyira döglesztő meleg igy este-éjszaka tájékán, hogy mondjuk 2 órát végigülj a vízben :D. Igazából írni nem sokat tudok azon kívül, hogy remek volt a hangulat, meg, hogy mennyire szuper volt. A képek annál inkább beszélnek majd helyettem.
Még annyit, hogy ne tessék foglalkozni a súlyfeleslegemmel, köszönettel:

 


 


   





 




 



Kép beszél, kutya ugat :D



Banana night:

 









































Ezt a puszit haza küldöm:












Parangariqutirimiquaro :D

Fuhhhh nehéz újra gép elé ülni és blogot irni, ugyanis annyi minden történt, hogy nehéz összeszedni a gondolatokat.    Történt sok jó, történt sok nem jó . . . Nem kell megijedni, a nem jó alatt, azt értem, hogy pár emberke már elment a táborból. Elsőként a két mexicói testvérpártól búcsúztunk, Rafától és Gregtől. Hihetetlen emberek voltak, rosszat még akarva sem tudnánk mondani rájuk, örökvidám, kedves, poénos, segítőkész fiúk voltak :D . . . sokat lehetett nevetni velük, mindig benne voltak a buliban. Az utolsó estéjük is jóra sikeredett . . . este ugyanis ice cream party volt (amikor a fagyit megrakjuk mindenféle fajta, elme által elképzelhető finomsággal :D), majd az orosz lányok megkérték Marc-ot, hogy hadd készítsenek orosz tradicionális vacsorát, mivel Marc igent mondott, ezért már előtte egy nappal a konyhában sertepertéltek. Mikor az ice cream night után elcsitultak a kedélyek az ebédlőben, osszetoltuk az asztalokat és nagy család módjára helyet foglaltunk, várva az orosz remeket. A felszolgálás után nagy tapsözönnel illettük a lányokat, majd kb. ilyen gondolatokkal : "Na kiváncsi vagyok . . . na hadd lássuk az orosz kajeszt" nekiláttunk falatozni. Az első ízlelés után majd elsírtuk magunkat :) . . . EURÓPAIIIIII . . . igeeeen, végre valami európai íz! Fantasztikus volt, képzeljétek kézzel gyúrt tészta (nem a walmartban vásárolt félkész), meg azok az ízek . . . tényleg remek volt az orosz remek :D. Meg is dicsértük a lányokat. Marc azonnal hívta vóki dókin a górékat, hogy jöjjenek orosz kajeszra :D. Utánna megkezdődött a búcsúzkodás a fiúktól, aholis én olyan sírógörcsöt kaptam . . . igazából meglepett engem is. Szar volt tőlük elválni, jó emberek. Reggel korán fél 6 után vitte őket Joe a városba és este kitaláltuk, hogy reggel még meglepjük őket . . . igy reggel kipattantunk az ágyból, majd pizsibe, natúran kimentünk a parkolóba, hogy goodbye-t inthessünk nekik. 

A következő nagy történés az volt, amikor elmentek a táborozó lányok, a nagy banquet. Meglehetősen nagy volta  cécó körülötte, este egész staff-nek all fehérben kellett megjellenie, mármint a munkában. Tudni kell, hogy minden évben vannak a végzősök (e tábor esetébne a Bunk One-osok), akiknek ez az utolsó évük a táborban és többet nem jöhetnek vissza. Ők voltak az igazi ünnepeltek, az asztalukat maga a vezetőség díszítette, csak úgy pompázott a rózsáktól meg az úszó gyertyáktól az asztaluk. Természetesen a sushi sem hiányozhatott (semmi extra íz). . . nagy giccs volt, zongorakisérettel, meg sírós lányok díszbeszédjével :). A vacsorájuk utána a Dan a tábortulaj is tipikus amerikai módjára köszönetet mondott. Majd a konyhán  fel kellett sorakoznunk és amikor Marc beadta a jelet, akkor kilibbent az ajtó és óriási tapsözön közepette bevonultunk az ebédlőbe . . . az emberek állva tapsoltak és mi tettünk egy kört - rohadt jó érzés volt . . . a vigyor egész végig nem bírt lefagyni a képemről. Közben Dan elmondta, hogy mennyi országból vagyunk ott jelen és hogy óriási távolságot megtéve, átutazva az óceánt, távol a családtól, a szeretteiktől, barátainktól mennyire csodálatos munkát végeztünk a konyhában. Hogy nekünk köszönhették a tisztaságot, a finom eledeleket s a tisztaságot . . . tényleg nagyon jó érzés volt :))). A haccacáré után, elkezdtünk összetakarítani, mikor Marc riasztotta a társaságot, hogy közösen levonulunk a tópartra, ahol a lányok az utolsó tábortüzüket élik meg. Elmondta, hogy senki ne nevessen a sírógörcsükön, meg, hogy ne készítsünk képeket a sírástól önkívületi állapotba kerülő leányzókról :D. A tábor minden egyes tagja úszó, égő gyertyát engedett a tó vízére és bár nem tudom, hogy eme tevékenységnél szokás e, avagy sem, én mégiscsak kívántam egy nagyot :D! Eléggé elidőztünk a tóparton, tudván, hogy a munka  a konyhában bizony ránk vár :). Erőt véve magunkon, visszamentünk, felnyomtuk a zenét és énekelve, táncolva befejeztük :). Majd Marc mondta, hogy senki ne menjen sehova . . . .pizza night. Attya ég . . . a kajára ránézni sem tudtam akkor már, nem még, hogy enni :D. Olyat ettél, amilyet akartál . . . .azt raktál rá, amit, akartál. Aztán megint körbeültük a nagyasztalt és Marc kitalálta, hogy mindenki meséljen el egy számára cikis, vicces sztorit, ami a nyár, tábor folyamán történt vele. Te jóóó ég, hogy mi mennyit nevettünk . . . azt hittem nevetésben halálozok el :))). Van itt egy srác oroszországból, azt hiszem már említettem egy korábbi bejegyzésben :D . . . nagy pók :DDD. Ugyanis az este átment olyanba, hogy nem magárol mesélt az egyén, hanem a másikról. Az est fénypontja John volt (aki amugy Evgeny) . . . nehéz lenne igy leirni, meg sokkal jobb szoban, szoval, majd hazamegyek elmesélem a sztorikat :D. Alig várom . . . . :)))). A nagy történetmesélés éjfél előtt fejeződhetett be, amikor már kezdtek elszállingozni az emberkék, előtte azonban még kaptunk jégkrémet (tudjátok igy éjszakára a legtökéletesebb, amit ehetsz :D) a legszebb gesztus azonban mégis az volt Marctol, amikor minden nőneműnek adott egy szál rózsát :D. Másnap nagy nyüzsi volt a táborban, állandóan csak azt lehetett hallani, hogy a JFK reptérre tartó busz perceken belül indul. A newarki reptérre tartó busz máris indul . . . . :( . . . Mindenki bőröndökkel, kisírt szemekkel flangált a táborban. Majd mikor az utolsó busz is elhagyta a tábort . . . fellélegeztünk. . . juhhhéééé elmenteeek :D. Jó érzés meg szar érzés is volt egyben . . . szar volt látni, ahogy mennek haza :(. Azon a napon négyig dolgoztunk . . . én a clean team-be voltam besorolva, azaz takaritás. Átnyalni falni a faházakat a kislányok után . . . mammmamia, hogy ezek milyen egy nemtörődöm banda. A bunk one-osok faházát mi kaptuk, ahol legalább 5 teljesen új körömlakkot találtunk, egy egész karton rágógumi érintetlen állapotba, egy apple i-pod töltője benne a dobozban és egy rakás más egyéb . . . 
Vissza a témához . . . 4-ig dolgoztunk, utána irány Dickson city . . . a tábor szervezése keretein belül dicksonba vittek minket, egy plázába :D . . . . ujujujjj. Igaz nem sok mindent sikerült vásárolni, azért a victoria secret-et nem hagyhattam ki . . . tipikus amerika :D. 
Este Tania goodbye partyja . . . :( . . . szar, hogy mindig a jók mennek el :(. Mivelhogy a táborozók már nem voltak ezért a partyn nem az energiaital volt a legerősebb . . . :). Egy korty és kakukk :D . . . :D. Reggel 6-kor   még bejött Tania a szobába és megölelgetett . . . annyira megszerettem őt és olyan nagyon szar, hogy lehet az életben többet nem látom  :(. 
Ami még kimaradt a folyamatból az 2 dolog . . . az egyik a hullócsillag nézős este :D, amikor Tania még velünk volt. Tökéletes este . . . elhatároztuk, hogy kimegyünk lecccsekkoljuk a csillagokat :D. Vittunk pakrócot és végigterültünk a kosárlabda pályán. Taniaval csináltunk közös képet, amit azért fontos tudni, mert a vaku olyan szinten elvakított, hogy a többiektől csak azt hallottuk, hogy egy, kettő, három . . . mármint a hullócsillagokat számolták, mi meg csak egy nagy vakufoltot láttunk . . . :DDD, olyan vicces volt. Közben hallgattuk a zenét és nagyon jókat szórakoztunk :D. Egyszercsak a semmiből feltünt Dan, a leg-leg góré és a kérdése a köv. volt: gyerekfelügyelők vagy táborozók, mire mi: kitchen staff :DDD. Aztán megkért h. menjünk át a focipályára, mivelhogy perceken belül lányok csordája fog végigrohanni a pályán :D. Naaa mialatt ő ott volt láttuk Taniaval első hullócsillagunkat :D, megment a csöndes öröm és le lett adva a kivánság is, majd továbbálltunk. A focipálya helyett a teniszpályát választottuk, ahol nemsokkal azután, hogy kényelmesen elterültünk felojtották a reflektorfényeket . . . .ugyhogy más választásunk nem volt, újabb hullócsillagvadászó hely után kellett néznünk :) . . . tök vicces volt :D. Tényleg tökéletes este volt, kellemes nyár esti meleg, jó társaság és remek hangulat (ami rondított a dolgon, az az otthoniak hiánya, az otthoni barátoké). Összegezve az estét 3 csillagot csiptem el :D. Egyszer Taniaval azt hittük , hogy hullocsillag, aztán rájöttünk, hogy mégsem az, mivelhogy meglehetősen gyanúsan mozgott :D-röpcsi volt :D. 
A másik jelentős esemény a költözködés . . . át kellett költöznünk a West Lodge-ból a Manville-be. Ugyanis a kislányok után 2nappal érkeztek a pompom lányok és kellett nekik a kéglink. Na ne tudjátok milyen helyre kerültünk, megláttam első reakcióm az volt, ha ezt ancikám látná elsírná magát . . . brutál volt első látványra. Viszont mostanra egészen belaktuk és megszerettük . . . a sok pozitívum felkutatásával emeltük a szinvonalát :D. 
Most, hogy post camp van (annyit jelent, hogy lejárt a táborral a munkaszerzősésem és most aláirtam egy olyat, hogy még maradok tábor utáni munkára . . . 45 dodo egy napra és van, hogy 5 órát sem dolgozunk, egyszoval arany élet, nincs főnökség és nincsenek szabályok és nincs takarodó és minden laza és mindennap programot szerveznek nekünk :D ). Újabb movie night-tal leptek meg . . . 5-6 filmből lehetett választani, mi az  Eat Pray Love-ra mentünk melyben Julia Roberts játszik . . . kellemes kis csajos film, tetszett nagyon :). Két nap múlva ismét movie night . . . hát nem jó ez a tábor?! A The other guys-t választottuk, aminek a feléről ki jöttünk, mert nézhetetlennek minősítettük és helyette átvonaglottunk a Dunkin Donuts-ba, ahol mindig találunk kedvünkre való fánkot :D. Tegyek még annyit hozzá a sztorrihoz, hogy elég volt bemennünk a moziba oszt´ annyit mondani Bryn Mawr (ez a táborunk neve) és már engedtek is tovább. Ugyanez volt a vidámparkokban is meg egy csomó helyen, bemondjuk a tábor nevét és már gördül is a vörös szőnyeg . . . na jó azért nem :D. Azon nevettünk, hogy ha majd hazamegyünk, bemegyünk valami bárba, rávágunk az asztalra és csak annyit mondunk Bryn Mawr és már jöhet is a rendelés az ő számlájukra :D . . . vissza a valóságba . . . kár, hogy otthon nincs ilyen, akire vagy amire hivatkozhatunk :).
Azóta még történt az, hogy elment 2 orosz leányzó, Marina és Margarita . . . tehát már öttel kevesebb a konyhacsapat :(. 
Tegnap 1-ig dolgoztunk, utánna Outletbe vittek minket . . . az út kb. másfél órás volt, azonban amint odaértünk és megéreztük az üzletek meg az új ruhák illatát elfeledtük az utazás fáradalmait. Sok mindent ez esetben sem tudtam venni :S . . . ezek a ruhadarabok amik itt vannak . . . hát nem tudom, nem tudok magamra lelni  bennük :S. Viszont szerelembe estem egy barna, bőr, Converse cipővel :DDD, meg is vásároltam erős 49 dodiért :D. Otthon azért ez jóval drágábba fáj, szóval mondhatom, hogy jó vásárt csináltam :D. Britton (aki vitt minket) mondta, hogy 8-ra menjünk a furgonhoz, ugyanis még van egy meglepijük. A meglepetés az volt, hogy megálltunk fagyizni és amikor szálltunk ki a furgonból, mindenkinek a kezébe nyomtam 5 dolcsit, hogy fagyizd el :D . . . hihetetlenek :))). 
Ma szabadnapom van, többek között ez tette lehetővé, hogy erőt vegyek magamon és pötyögjek. Este Pool party, ami annyit takar, hogy a medencénél lesz valami filmvetítés, utána meg DJ-t hívtak, aki a medencénél fogja keverni a zenét :D , állítólag. 
Majd beszámolok róla mindenképp . . . addigis csőváz :D.  Mindenkinek sok sok cuppantóst küldök és már azért hiányzik a vén európa :). Nemsokára megyek, készüljetek :D.
Adios

2010. augusztus 9., hétfő

Egyveleg

Fuhhh nem is tudom hol kezdjem, vagyis inkabb, hogy hol folytassam . . . sok minden torten ez alatt az egy het alatt, miota nem irtam. Az a baj, hogy sokszor vagyok ugy, hogy valami tortenik pl. a konyhaban, vagy takaritas kozben es akkor megjegyzem hangosan, hogy na, ez blogtéma, viszont ilyenkor amikor leülök a gép elé nem sok minden jut eszembe . . . :(.

Egyik este nem volt itt a teljes Chicken staff, ugyanis lehetett menni New Yorkba egy napra, (en nem eltem a lehetoseggel, mert tabor utan, ugyis megyunk oda Ketrinemmel)és viszonylag sokan elhúztak. Marc azt mondta special dinner lesz ami annyit jelentett, hogy BBQ volt, csak a staff-nek :), nagyon joooo . . . megrohamoztuk a konyhat es mindenki azt keszitett magának, amit csak akart . . . aztan mentünk ki grillezni :). Jó volt a hangulat mindenki pátyolgatta saját kajeszkölteményét. Mi úgy döntöttünk halat fogunk enni, ráraktunk egy csomó olyan dolgot pác gyanánt, amiről azt sem tudtuk, hogy mi az :D. Kyle csak lesett, hogy mi mindent rápakolunk :D. A vicc az volt, hogy négyen összeálltunk, hogy egy alobalba pakoljuk a cuccost (Fanni, Tania, Reka es én) és már mindenki jólakott a mi halunk meg még szinte jeges volt az alobalba. . . szoval mire elkészült már nem is voltunk éhesek, mert ezéből csiptünk, meg azéból csíptünk :D.

Itt előtte be lett szólva, hogy grimaszt! Nézzétek az arcom . . . brutalita :DDD :
 

És bár utolsónak, de a mi eledelünk is elkészült :o) :
  



Fiatalság bolondság :o) :

 



Bryn Mawr szigora :))) :
 




Nem sokáig szigorkodtunk :o):
 


 

Este 11 tájékán már nem bírtam a gyomrommal, megloptunk a sütit :D . . . nemhiába mondják, hogy az éhség nagy úr :o)

  


Ennyit a BBQ-ról. Van még itt mesélni való . . . történt az ugyanis, hogy . . . megszülettek a távlati tervek, sőőőt nemhogy csak megszületek már eléggé valóságszaguk is van :D. Szept. 12.-éig maradhatok a táborban,    amiben az lesz az érdekes, hogy szept. elején elmennek a magyarok és 10.-én távozik az utolsó orosz-lengyel ötvözet. Tehát halványlilagőzekém nincs, hogy 2 napot mi a lótúrót fogok én itt egyedül csinálni a konyhán :D . . . hááát, izgi lesz az biztos :S.  Sebaj, Ketrinem elintézte a főnökével, hogy mehessek át a tábtorukba, ami a következőképpen alakul majd: 13.-án ugrasztom Joe-t, hogy vigyen be Honesdale-ba, onnan bebuszozok New Yorkba, onnan Bostonba, onnan Portlandbe és oda már jön értem KatrinUSAm :) kemény 8-10 óra lesz egyedül teszem hozzá . . . attya ég. Sebaj, megéri . . . ugyanis Ketrinéknél melózunk még kicsit és 20.-án röppenünk Miamibaaa . . . megvan minden foglalás, repjegyek, hostelek, minden . . . . ojjj :D! Ott üneplem a születésnapomat is, meg anyukámét is . . . ugye maminko (mivelhogy a születésnapján születtem :o) ). 4 éjszaka 5 nap Miamiba, onnan röppenés New Yorkba, ahol szinten 4 napot töltünk. Egy napot át szeretnénk ruccanni Washington DC-be, bekacsintunk Obamának :DDD. Aztán 29.-én újra vasmadárra szállok, ezúttal viszont már hazamegyek, Jurópba :D. Miamiba, a South Beach-en leszünk a legfelkapottabb hely, a hostelünk  2 percre van a parttól . . . már most lippog a seggem, ha belegondolok. Azt mondom, megéri szaros munkát végezni, ha utánna a napsütéses Miami tengerpartján koktélt szürcsölgethesz :D. New Yorkba pedig a Central  Parkkal szemben leszünk . . . ugyanazon hostelba, mint amikor ideérkeztem :D. Kicsit kaszárnyás, 25 dolcsi egy éjszaka  . . . a legolcsobb 20 dolcsi volt, de ott már a minőséget el sem merem képzelni :D. 

Köv. téma: szombaton összerittyentettük a társaságot és bementünk Honesdale-be bowlingozni . . . igaz fele csapat jött csak az este mégis fantasztikusra sikeredett! Mindenki felhőtlenül szórakozott, sokat nevettünk, bénáskodtunk. Közben sokat gondoltam az otthoni nagy bowlingos társaságra: Maci, Anikesz, Andresz, Lacesz és Anitesz . . . hazamegyek okvetlen megyünk, lenyomunk egy derbit :D. 

 








 




 


 

A Niagarát szándékosan nem említettem, az egy külön bejegyzést igényel, amit megpróbálok mihamarabb megejteni :o). 

Mindenkinek rengeteg pusszantóst küldök, öleléseket meg sok szeretetet . . . macimnak csókot. Adios :o)

2010. augusztus 2., hétfő

Boldogságos nap :)

Kezdeném ott, hogy Day off - végre valahára, ugyanis már vagy egy hónapja nem volt day off-om :S. Ez mégpedig azért, mert egy héten egy szabadnap jár, viszont az elmúlt 3hétben a szabadnap helyett a kiruccanásokat választottam (Dorney, Philly, Hershey) . . . így tehát már nagyon rámfért a szabadnapozás.
A nap jól kezdődött úgy 11 tájékán :) . . .  ebéd . . . skyp a családdal – ami igazán boldoggá tett.  Végre jót beszélgettem Csabusommal (mint a régi szép időkben, amikor kiültünk a teraszra a nyári estéken és . . . jajjj de hiányzott már),  meg ancikámmal is sikerült értekezni, sőt mi több a mamával is, boldogság volt :) . . . Macival nem jött össze-annál inkább vártam a hétvégét. A tere-fere után lecuccoltunk a medencéhez. Amint leraktam a dolgaimat Tomi szólt, hogy csomagot kaptam és hogy Dee-nél van. Ami szufla csak bennem volt . . . futottam a medencétől a konyháig. Berohantam majd eljutott az agyamig,hogy papucsban nem lehet a konyhába menni, így mindjárt visszacurikkoltam :D. Rafát megkértem, aki volt olyan kedves és szólt Dee-nek, aki rövid időn belül egy csomaggal a kezében óriási vigyorral az arcán jött felém :D. Elkarmoltam és futottam a lodge-ukba, hogy meglássam végre a tartalmát :). Amit tudni kell, Maci mondta, hogy küld nekem meglepit, de nem árulta el, hogy mit . . . szóval már egy hete lesegettem a fedex-eseket, aztán azért csak megjött az a csomag. Óriási meglepi volt, végigvonyítottam egész kibontási tortúrát . . . ritka öröm :D. Lényeg: a fő attrakció egy párna volt, amit még én vettem neki anno és amikor náluk aludtam mindig ment érte a fight :D . . . mielőtt kijöttem volna, nekem akarta adni, hogy hozzam magammal, de sajnos nem jött össze :S . . . és most elküldte, mellékelve csupa olyan dolgokkal, amiket szeretek . . . magyar keresztrejtvény (nagy fun vagyok, éjjel – nappal fejtegetek otthon :) – kis figyelmes Macikám – egyáltalán nem említettem, hogy esetleg hiányozna a fejtegetés :) ), meg csupa általam szeretett édességeket, sósságokat :D – SZERETLEK MACUS – tényleg olyan boldogságosság volt :).
Egész délutánt a medencénél töltöttük – imádtam :). Éééés a fő attrakció, természetesen csakis a csomag után . . . este jött. Végre erőt vettem magamon és legyőztem a lustaságom - nagy köszönet Gabiéknak a közreműködésért - és kimentünk a Limerick-be (pub). Fantasztikusan frenetikusan szuperosan remek érzés volt . . . képzeljétek . . . bementünk egy emberekkel teli helyre. Leírhatatlan milyen volt . . . rágyújtani egy szál cigire, belekortyolni a habosra csapolt sörbe és mindezek után felkerekedni és táncra perdülni :D. Komolyan nem tudom mihez hasonlítani :DDD. Egy csomó fiatal volt a szomszédos táborból is . . . szép számban összejöttünk.

Összegezve boldogságom okát: 11ébredés-skype-csomag-medence-Limerick :))) . . . a legjobb napok egyike volt.

Ölelés van meg sok pussz :))) . . . meg szeretet (Fanni szavaival élve :D ).

Képekben:



 


Ezt a pipőkét vettem Philadelphiába . . . hát nem gyönyörű?! Beleszerelmesedtem az első látásra :) :


Odafelé menet, a félreértések elkerülése érdekében – színjózan vagyok és tudom nemnormális is egyben :D – de hát minek komolykodni, úgy szép az élet, ha vidám :) :


Rivaldafényben :DDD :

 


A rákészülődés eredménye:) :

 


Az arcom minden akkor érzett érzést elárul szerintem :D :






Pussz . . . :o)