2010. június 21., hétfő

Day off :)

Mivel sajnos megint ellustalkodtam a dolgot és utólagosan pótlom a bejegyzést, így már nem annyira intenzívek az emlékek. Sebaj, ennek köszönhetően sokak nagy örömére csak a lényeg fog ide kerülni :D.
Tehát DAY OFF - I like it . . . a semmittevés, a relaxálás a jól megérdemelt pihenés napja :). A reggel egész jól indult, miután lehetőségünk nyílt a french toast megízlelésére. Ez valójában úgy néz kb. mint a bundáskenyér . . . - persze csak látszatra. Ugyanis ez édes valami, fahéjas cukros tojásba áztatták be mielőtt megsütötték. Persze erről halványlila gőzekénk nem volt, úgyh. szépen megkentük tonhalas kenővel :DDD. Az első falatka után rádöbbentünk, hogy valami hibádzik :DDD. Sebaj, most már tudjuk, hogy juharsziruppal eszik és nagyon fincsi (amennyiben nem tonhalas kenővel spékeled :D).
Terveztünk Walmartba menni, végülis nem menntünk . . . édesebb volt a pihenés. Egész nap telle-belle :D.
Délelőtt skypoltam az otthoniakkal . . . olyan nagyon jó volt. Jo volt végre látni s hallani őket. Sőt meglepinek a mamit és papit is elhozták nekem . . . mármint a gép elé. :) Nagyon-nagyon jól érzem magam itt, viszont amikor skype van a szeretteimmel, mindig összeszorul a szivem . . . de ez csak természetes gondolom én.
Délután lementünk úszni egyet a medencéhez . . . úúúúgy élvezteeem :))). Napozás, pancsi, jókedv, nyár és ráadásul szabadnap :). Ott volt Gery Brown:), aki fiatal korában tanár volt . . . szerintem olyan 65-70 közötti nagyon aranyos, mókás kis pók . . . nagyon bírtam :D. Egyébként ő volt a lifeguard :D. Kb. 1 órás pancsolás után a többieket várta vissza a munka, viszont mi maradtunk.
Vacsira szintén szénhidrát vs. kalória adag bevitel megtőrtént . . . :S keztek félni. Ancikáááám postázzatok ki egy szobamérleget lécci, lécci, léccciiiiiii :DDDD. Jönnek a kilók, bár lehet hogy csak megrögzött vagyok e téren :SSS.
Jujjj képzeljétek . . . készültség van!!! De tényleg! 3 maci ólálkodik a tábor körül :D. Tania és Irina látták is. Váháhááá tök izgi :))). Na jó azért annyira nem kell megijedni, mint amennyire mondják, ugyanis ezek még csak bocsok és állitólag jobban félnek ők tőlünk, mint mi tőlük. A tábor bejáratainál este mindig állnak kijelölt emberkék, akik szándékosan zajonganak meg világítanak, hogy a macinak ne legyen kedve bejönni :D.
Még a tegnapi és a mai bejegyzéssel el vagyok maradva. Igyekszem pótolni, viszont csábít a medence is . . . mennék úszni :D.

A beigért  képek közül pár:

                                          Victoria´s secret :D :




                             Be free . . . :))) . . . az érzés leírhatatlan, remélem a kép viszonylag átadja az érzést:


                                          Csapat egy része hazafelé Scranton-ból :



u. i. : khmmm . . . az egy dolog, hogy nekem van blogom és igy mindig tudtok olvasni rólam, hogy mi is torténik velem, hogyan telnek napjaim . . . de az rohadt szar, hogy én rólatok nem tudok semmit. Mondjuk ancikámék irhatnátok gyakrabban mailt magatokrol (Csabus kezeld szépen a helyzetet), Kešiarovci hol vagytok(és Lacesz meg Anitesz)???, komáromi bend(sola, mona, kata??? ketrinrol olvasok:) ), zrazy bend (zrazy???gábri?árpi?ranszi?moncsi?bogi and józsi? . . .  ), Zsanyiet?, Maci klánja??? . . . Lécci néha irjatok, hogy hogy telik a nyaratok. Köszesz :D
Szervusztye :) . . . Vigyázzatok magatokra, egymásra!!! Ezer meg ezer pussz

2 megjegyzés:

  1. Clawgyikám, látom külföldön "szipatyúllod" a rusnya cigit a városban is :)) ejjejj. Egyébként jó képek, csak olyan másnak tűnsz rajtuk. Vagy csak nekem?!
    Látom, nem lesz gondod a kajával azokon a bizonyos "gedullós" napokon :). A helyedben pedig nem kérnék mérleget. Minek az? Használd ki, élvezd ki :).
    Hihi, szerintem kellett volna egy harmadik blogot csinálni, ahova az itthon maradtak jegyzetelnek... :D.

    VálaszTörlés
  2. Másnak???? Miért??? :S . . . maris annyit felszedtem volna :D.
    Kacsikam es Solita ezt kulon kiemelem nektek 3 napja nem cigiztem abszolut . . . egy szalat se :D. Ezert minimum egy mexikoi hullamot kerek :D
    Sokszor puszillak Kacsarina :D

    VálaszTörlés